Rekumbens evolúcióm története

Először egy akciófilmben láttam Jackie Chant egy fekvőkerékpáron begurulni egy kerékpártárolóba¹. Bár inkább úgy mondanám, hogy amikor harmadszor néztem a filmet (valamikor 2008 körül), akkor tűnt fel: Ez meg mi az ördög²?
Ekkor kezdtem utánanézni, mit is láttam pontosan. Lenyűgözött a járgány! Amit írtak és mondtak róla, egyértelművé tette számomra: nekem is kell egy ilyen!
Abban az időben az AM Bringa még főként fekvőkerékpárokkal foglalkozott. Viszont amikor megláttam az árakat, egyből elment a kedvem a vásárlástól.

---

Python – az első próbálkozás

Egy python-jellegű rekumbens lényege, hogy az első és a hátsó kerék között helyezkedik el a forgáspontja. Ha súly nehezedik a pythonra (valaki ráül), akkor a két kerék egy vonalba áll. Elméletileg a testsúly áthelyezésével lehet irányítani és egyensúlyozni, de van kormánya is – bár ez leginkább csak a fék- és váltókarok elhelyezésére szolgál.

Hogy most ez mennyire volt világos definíció, nem tudom. Segítségül ideraktam illusztrációnak egy videót használat közben.

Az én esetemben az egyensúlyozás kormányrásegítés nélkül esélytelen volt, mert az első kerék nem volt megfelelően beállítva (függőlegesen sem). A forgáspontot túlságosan hátratettük mintha egy Rába-Steiger traktort készítettünk volna – holott a helyes forgástengely a talajon az első kerék érintkezési pontja mögött lett volna.

A koncepció az volt, hogy a camping kerékpár hátsó része (kerékkel, villával) kerül előre, a többi meg hátulra. Az elrendezése nagyon hasonló, mint egy lengőorrú rekumbenssé, de itt a kormánytengely nem az elsőkerék elé, hanem mögé mutat.

A deszkaülés habszivaccsal bevonva megfelelő volt ülésnek (nagyobb gondjaim is voltak annál, minthogy a kényelemre figyeljek…).

Egy háromsebességes agyváltó tette komfortosabbá a közlekedésemet.

Rengeteget estem-keltem vele egy héten át, de végül megtanultam közlekedni vele. Gondolom, félelmetes látvány lehetett a járókelőknek… Akkoriban Sárbogárdon éltem, ahol a helyi közlekedésen kívül nem nagyon volt értelme messzebbre tekerni (legalábbis akkor így gondoltam).

Egyetlen hasonló járgányt láttak korábban: Huszár Lajos (a helyi spuri) long wheelbase (LWB) gyártmányát. (Észrevettem: az ő fotelbringáján jóval a kormányzott első kerék elé esett a forgástengely. Szerintem nem tudta, miért nem marad meg egyenesben a kormány, emiatt apró kereket tett előre. Így a pont közelebb került a kerék aljához. Egyszerűbb lett volna az első villát előrébb hajtani.)

A házi barkácsolás, a hegesztési és tervezési hibák végül „meghozták a gyümölcsüket”: nagyjából fél év után szétesett a bringa. Rossz minőségű hegesztések, nem előkészített felületek, pontatlan mérés volt az ok. Egy időre feladtam a kísérletezést, és visszatértem a hagyományos bringákhoz.

Valahol van róla egy fényképem, az akkor kb. egyéves fiam magasodik fölé (tehát 2007 nyara volt ekkor). Ha megtalálom, felteszem ide.

---

Sárga trike – az első komolyabb fekvőkerékpárom

A fekvőkerékpározás élménye azonban nem hagyott nyugodni, így végül rászántam magam egy trike vásárlására. 2008-at írtunk ekkor. A Vaterán szembejött egy sárga trike.

Baja alá kellett érte mennem, egy Gara nevű faluba, ahol egy Tomtom és/vagy tom2 becenevű srác árulta a 20/20/26 collos tadpole trike³-ját. Valamilyen gyógyászati segédeszközből építette, vékonyfalú acélvázzal és alumínium üléslappal. Közvetlen kormányzás, kis fordulóív, kompakt kivitel – ráadásul teljesen citromsárga volt, ami a forgalomban előnynek számított.

Rugózás sehol, az ülés kényelmét egy citromsárga laticel biztosította (ezen a képen még nem került fel rá). Sárbogárdon ezzel ismertek meg az emberek, nem kellett sehol magyarázkodnom, ki vagyok.

A bolond csávó a rokkantkocsival. 😀

Ezen a trike-on rengeteget tanultam a kormánymű beállításáról és az ideális fordulási ívekről. Hosszú évekig használtam, kisebb-nagyobb átalakítások után. Megszoktam, nagyon megszerettem. A végén azonban az állagmegóvás hiánya miatt széthullott.

---

Nehezék – a túlsúlyos fekvőkerékpár

Egy idő után újra megpróbálkoztam az építéssel: botvázas fekvőkerékpár építésébe kezdtem. Alsókormányos volt, az ülést vastag vasdrótból alakítottam ki, amire egy farmernadrágból készült huzatba bújtatott szivacs került. Hagyományos 3×8 sebességes váltóval, V-fékekkel, de rugózás nélkül készült.

Bár jól nézett ki, legalább 35 kg lett. Pár próbakör után beláttam, hogy ez így nem lesz jó – ment a levesbe.

---

Cargobike

Nem rekumbens, de nem is szokványos kerékpár, amit egy YouTube-videó alapján álmodtam meg: eleje egy 20 collos kerék, a végén egy mountainbike 26 collos kerékkel, közötte pedig egy kis plató. Az első kerék kormányzását a plató alatt futó tolórúddal oldottam meg.

Zsák cementtel simán hazatekertem. Az alacsony pakolófelület miatt a cement stabilan volt.

Teljesen vállalható járgány lett. Rajtam kívül persze ezt sem értékelte a környezetem különösebben, de már megszoktam, hogy a lovaskocsi – MTB – kocka Lada világában élek, az innováció itt nem sikk. Egy ideig (talán 2-3 évig) ez lett a shoppingolós járgány. Rekura váltás miatt elajándékoztam a szomszédba.

---

Kemping – a tanulságok levonása után

Ekkor jöttem rá, hogy minél egyszerűbb egy reku, annál könnyebb és praktikusabb lesz. Meg persze egyszerűbb lesz elkészíteni is, mert kevesebb a hibalehetőség.

Egy hagyományos camping bringából készítettem minimális átalakítással egy jól használható, könnyen guruló fekvőt. A boom⁴ ezen sem volt állítható (egy kb. 30 cm hosszú vékonyfalú zártszelvény), a kagylóülés(!) pedig egy hajtogatott-hegesztett vaslemezből volt, ebbe egy fürdőszobaszőnyeget ragasztottam. Nem lett nehéz, és ahhoz képest még jól is nézett ki. Már akkor tervben volt, hogy később üvegszálból elkészítem.

Később hátsó kereket 28 colosra cseréltem, majd plexi szélvédőt és tetőt szereltem rá. Ez viszont instabillá tette, így a tetőt és a szélvédőt is levettem.

Fénykép sajnos erről sem maradt fenn, pedig esküszöm jól nézett ki! 🙂

---

Terepszínű, majd Piroska – az utolsó előtti saját építésű fekvőkerékpárom

Sok videót néztem a rekumbensek építéséről a YouTubeon, ekkor már mindennapos volt, hogy a TV helyett az interneten szereztem be a kívánt információt. Rengeteg ötletet merítettem ezekből a videókból. Ekkor ismét rekumbens készítésére adtam a fejemet. Ez már egy lépésről lépésre megtervezett botvázas reku volt 2015-ben. Le is dokumentáltam (legalábbis vannak képek a készítéséről).

---

Lidljáró – a praktikus trike

Apámtól kaptam egy 26/20/20 triciklit, ezt alakítottam át 20/20/20 collos kerekű delta trike rekumbenssé. Alsókormányos, tolórudas kivitel lett, kifejezetten bolti vásárlásokhoz terveztem – két karton tej simán elfért az ülés mögött.

A letisztult, egyenes vonalvezetés volt a cél. Az ülés egy egyszerű, tompaszögű háttámlából állt, OSB-lap és tetőléc, lefestve – nem volt túl kényelmes, de nem is hosszútávú túrákra szántam.
Jól bevált boltba járni, kisebb utakra. Azonban a családi házból panelba költözéssel (Sárbogárdról Tatabányára) visszakerült apámhoz, aki addig alakította, míg végül a ház mögötti vaskupacban végezte.

---

Az osztrák „Harley Davidsson”

Pár év hagyományos bringázás után ismét megkívántam a rekut…Tatabányán úgy döntöttem, hogy fekvőkerékpárra váltok.

Pápán találtam egy, inkább áruszállításra kitalált fekvőkerékpárt. 35.000 Ft volt az ára (2018-ban), ami még akkoriban is nagyon kedvező árnak számított. Hosszú tengelytávú (LWB) bringa volt, a hajtókar az első, 20 collos kerék felett helyezkedett el. A hátsó 26 collos kerék dualdrive: 3×7 sebességű SACHS váltóval. SACHS lánc és hajtókar – minőségi osztrák alkatrészek voltak. A testreszabhatóságot az állítható kormányon túl a külön rugózó ülés biztosította, ami előre-hátra mozgatható volt: minél hátrébb került, annál magasabbra emelkedett. A két kerék között, közel a földhöz, az alsóváz két vékonyfalú csőből állt, párhuzamosan egymás mellett, kb. 30 cm távolságra. Itt nagyon praktikus módon lehetett pakolni. Nekem például egy nagy biciklis kosár volt rögzítve. A visszatérő lánc az alsóváz mellett, két csúszógörgőn futott.

A praktikumon túl viszont a fekvőkerékpár nehéz volt. Sok benne az olyan megoldás (mint például a rugós traktorülés), ami jelentősen megnövelte a súlyát. Hosszú távú túrázásra nekem nem volt ideális. A rekut beszerzési áron elsütöttem haveromnak. (Első rekunak ezért a pénzért ingyen volt neki is.)

Nem volt más megoldás: kell valami könnyebb és kényelmesebb. Felnéztem a Jófogásra, és lett egy jó fogásom.

---

Challenge Focus

Találtam egy szép piros Challenge Focust, baráti áron. Hidraulikus felnifékek, elöl-hátul kényelmes rugózás, jól testreszabható alumínium ülés és egy jól variálható kormány jellemezte. Nagyon tetszett. Párszáz kilométert beletettem ebbe is. Az első fekvőkerékpáros találkozómra (2021, Ásványráró) már ezzel mentem, és jól vizsgázott. Megbántam, hogy eladtam barátomnak.Egy, a gyári alapnál komplexebb csomagtartót vettem rá, így valódi túragéppé vált.

Ezzel a fekvőkerékpárral kellett a legkevesebb időt foglalkoznom – az ülés beállítását kivéve. Sajnos valami ideg rossz helyen fut a a hátsó fertályomnál, így néha folyamatosan fájásig elzsibbadt a lábam.

---

Challenge Hurricane

A Challenge-vonalon maradva egy 20/20 rekura vágytam, mert ezt még kezelhetőbbnek gondoltam. Ráadásul ingyen lehetett vinni a vonaton.

Martonvásáron találtam meg a következő járgányomat. Itt kis dilemmába estem, mert volt ott egy AZUB Eco 20/20 is, igazi ubuntu-sárga… Tetszett mindkettő.
Végül a Challenge mellett döntöttem, mert ez is rugózott elöl-hátul, és a kormánya előre dönthető volt (az AZUB nem ilyen volt).

A 2022-es II. Tatai Rekus Találkozóra már ezzel a rekumbenssel mentem.

Kicsit foglalkozni kellett vele, állítgatni (új lánctányér előre, kis suviksz, egyéb apróságok), de egyébként útrakész volt. Persze a Focus kényelmét nem közelítette meg, de egy idő után jól belaktam a gépet, szerettem vele túrázni, míg rá nem csöppent az agyamra a nosztalgia: „de jó is lenne egy trike, újra!”

---

Kék trike

És nem is nyugodtam addig, míg nem lett egy háromkerekűm, egy tadpole. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy házi gyártmány vagy valami manufaktúra gépe volt-e, olyan jó minőségű illesztések és alkatrészek voltak rajta. A következő találkozóra (pár nappal később) már ezzel mentem, ami hülyeség volt, mert nem néztem át előre. Ilyen hibákba futottam bele: nem volt fékhatás fékezéskor (!), gyakorlatilag nem lehetett vele váltani, kényelmetlen és hatalmas ülése volt, stb. Ettől függetlenül sokan kipróbálták, és tetszett nekik.

A találkozó után kissé átalakítottam:

• Mivel nagyobb ívben fordult, mint ahogy én azt elvártam, így kb. 30 cm-rel megkurtítottam a vázat (és ezzel az egész fekvőkerékpár hosszát). Így már könnyebben tudtam vele forgolódni, és a peronon a liftbe is simán befért.
• Vettem hozzá egy üvegszálas kagylóülést, ami tetszetős volt, de egy számmal kisebb volt, mint kellett volna. Sajnos a korlátozott szerelési lehetőségeim miatt kompromisszumokkal éltem, például az ülést nem bonthatóan rögzítettem a helyére.

Végül a leváltása nem a szerkezete miatt történt, hiszen egy pofás gép lett belőle. A probléma a szélessége és a súlya volt. Nekem nincs kocsim, így a szállítást vonaton oldottam meg. Ha barátommal kocsival mentünk volna, akkor a hátsó kerékpártartóra már lehetetlen lett volna feltenni. És a vonatra sem volt egyszerű felrakni.

Valami egyszerűbb, kezelhetőbb fekvőkerékpár után néztem újra.

---

Rózsaszín Párduc

---

AZUB Eco 20/20

Amikor Martonvásáron jártam fekvőkerékpár nézőben, már vacilláltam egy ubuntu-sárga AZUB „kemping”-reku és a Challenge Hurricane között. Akkor végül a Hurricane mellett döntöttem: rugózott elöl-hátul, 20/20 collos kerekű volt, és a váz is tetszett. Az AZUB-ra macera volt felszállni, mert a kormányt nem lehetett előre dönteni, ami a vezető mellkasa fölé hajlott. Márpedig ez az én pókhasammal akkor is kényelmetlen volt.

Viszont most a fő szempont a könnyű tárolás, hordozhatóság és kezelés volt. Megvettem.

Első dolgom volt a kormány lecserélése. Hiába volt mutatós a narancssárga kormányoszlop, ha azt nem tudtam előre hajtani – nélküle pedig a be- és kiszállás rendkívül macerás lett volna. És ez így nem tűnt biztonságosnak sem. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy pl. 60 km tekerése után még a kiszállásnál is szerencsétlenkedjek és elessek. Így egy Nazca-kormányt vettem Linszky Ádámtól (RECUMAN), amit sikerült adaptálnom. Praktikusabb lett így, mert nem csak előre lehetett dönteni, de a kormányról lefutó fék- és váltóbowdenek is a kormányoszlopba húzva jutottak el a helyükre.

Kapott még egy pár lehajtható pedált, így a rekumbens tárolása sokkal könnyebbé vált, mint például egy trike esetében.

Hivatalos adat szerint a fekvőkerékpár 13 kg (alumínium), így ez sem jelent akadályt, könnyen fel lehet vinni például lépcsőn is.

Jelenleg ez a fekvőkerékpárom van, és nem tervezek megválni tőle. Egy Ventisit vagy RecuSit üléspárnát fogok még venni rá, és idővel egy Nexus8 agyváltós kerékcserét tervezek (most 3×8 sebességes hagyományos váltós).

Villamosítani addig nem akarom, amíg el tudom tekerni magamtól is. És nincs is rá pénzem.

---

1. nem tudom, mi volt a film címe ↩︎
2. nem biztos, hogy ördögöt mondtam ↩︎
3. elöl kettő, hátul egy kerék van – tehát ez is egy háromkerekű, azaz trike ↩︎
4. a rekumbens elsőkerék elé nyúló része, ami az első lánctányért és a hajtókart tartja ↩︎
5. egyszer két országútis mögé beálltam, és vagy 10 kilométeren át nem szakadtam le tőlük. Szegény párák! ↩︎
6. nem akartam vele tovább foglalkozni, de kidobni is sajnáltam. A lányom kitolta a ház elé, és ráírta: „ELADÓ: 60.000 Ft”. Három percen belül ellopták. ↩︎