
Még 2024 júniusában a közösségi médiában figyeltem fel egy bejegyzésre, melyben ezt a különös három kerekű járgányt mutatta be alkotója. Mivel Fehérvárcsurgón, a Károlyi Kastélyban tartott Európai Dísznövény és Kertművészeti napok helyszínén élőben is meg lehetett tekinteni, így Stinger-em első útja oda vezetett.
A kastéy legtávolabbi szegletében találtam rá Fock Mátéra és művére, a Velocar-ra.
Mint megtudtam, Máté, eredeti végzettsége szerint grafikus, azonban grafikai munkái mellett idejének nagyrészét meghökkentő, leginkább fémből készült steampunk szobrok alkotásába és fenntartható jármüvek tervezésébe fekteti.
Elmondása szerint a Velocar projekt is a fenntarthatóság jegyében született.
A háromkerekű, tadpole geometriájú gép vázát vízálló nyír rétegelt lemez alkotja, a fém alkatrészek bontott kerékpárokból származnak és találhatók benne autó alkartészek is. A trike ülése és burkolata a vázra feszített erős vászon.

Meghökkentő külseje leginkább a 70-es évek, ugyancsak három kerekü, robbanómotoros kisautójára hasonlít, de kategóriáját tekinve a velobike-ok közé tartozik.
Mivel tervezője nem kerékpárutakon történő közlekedésre tervezte, így a mérete és ennek megfelelően a súlya is sokkal nagyobb, mint egy szokványos velobike-nak, azonban a koncepció, ahogyan felépítette a gépet, mindenképpen figyelemreméltó.